Müncheni Oktoberfest számokban


    Közeledik az idei Müncheni Oktoberfest a világ legnagyobb és legismertebb sörfesztiválja. De vajon mekkora is ez a rendezvény? Néhány érdekes szám és statisztika arról, hogy miért is ez a legnagyobb sörünnep a világon.



    A helyszín München a Theresienwiese (Terézia mező), ahol először 1810-ben rendezték meg az első Oktoberfestet és azóta is minden évben megrendezésre kerül. Így az idei, 2018-ban már 209. lesz a sorban


    A fesztivál területe 420.000 m2, közel 104 ha. Ez körülbelül akkora terület, mint a budapesti Városliget.


    Theresienwiese (Terézia mező) - München

    Összesen 14 nagy és 20 kisebb sátrat állítanak fel a rendezvényre, melyekben egy időben összesen körülbelül 100.000 vendég tud helyet foglalni.


    Manapság a látogatók száma eléri, sőt meghaladja a 7 milliót, legutóbb elérte a 7,2 milliót.

    Ez a 7,2 millió vendég majdnem fejenként 1 liter sört iszik meg. Legutóbb 6.900.000 liter sör fogyott. A Magyar Sorgyártók Szövetségének 2017. évi jelentésében az szerepel, hogy a szövetség tagjai, melyek több mint 90%-ban lefedik a magyar piacot „csupán” 6,2 millió liter sört adtak el. Tehát kimondható, hogy az Müncheni Oktoberfesten hozzávetőlegesen annyi sör fogy, amennyit mi magyarok egy évben elfogyasztunk.


    Azért a sör mellett más italokat forgalma is szépen alakul, bor: 95 ezer liter, habzóbor: 42,5 ezer liter, kávé: 300 liter, ami megfelel 10.000 adag presszó kávénak, víz és egyéb üdítő: 1,13 millió liter.


    Ahol italt ad, ott ételt is ad az Úr! Legutóbb a Müncheni Oktoberfesten 550 ezer adag csirke fogyott (arról nem szólnak a hírek, hogy ez pontosan hány ezer csirkeéletet jelentett), 140 ezer pár bajor kolbász, 44 tonna hal, 75 ezer sertéscsülök, 116 ökör és 57 borjú fogyottl. Ebből azért egy komolyabb hadsereg hónapokig is elélne.

    Sajnos a vendégeknek vannak rossz szokásaik is. Egy ismerősöm így ideologizálta meg az éttermi lopást: „Az apró, cseprő ajándékok erősítik a barátságot!” Nos, egy-egy átlagos Oktoberfestenről a vendégek kb. 111 ezer literes korsót visznek haza, hogy öregbítsék köztük és az Oktoberfest közötti kapcsolatot.


    Felpörög ilyenkor a posta is. A Terézia mezőn felállított postáról körülbelül 130 ezer levelet és képeslapot küldtek a résztvevők a világ minden pontjára. Az email, sms és egyéb online üzenetküldésekről és megosztásokról nincsenek adatok, de vélhetően azok száma legalább 3-4 nagyságrenddel magasabb lehet, mint a papíralapú üzeneteké.


    Ahogy azt a Beatrice megénekelte korábban: „Ami befolyik, az rögtön kifolyik…” Egy-egy Oktoberfestren közel 1000 WC-t („ülő helyet”) helyeznek el, amelyek mellett további 880 méter, igen közel 1 km hosszú vizelde is működik.


    Sajnos a látogatók amellett, hogy számos korsót haza visznek, az értékeikre sem tudnak vigyázni. A szervezők egy-egy fest alkalmával közel 1000 személyazonosító okmányt, több mint 500 tárcát, majdnem 300 pénztárcát, 300 szemüveget, 400 kulcsot, közel 500 mobiltelefont, valamint 100-100 kamerát és órát találnak.


    Paulaner literes korsók

    A különlegesebb elhagyott tárgyak között van eljegyzési gyűrű, laptop, rendszámtábla, hallókészülék, Swarowsky kristályokkal díszített napszemüveg, asztalitenisz ütő, Playboy újság és legutóbb egy kutya is. Nyugodj meg! Megtalálták a gazdáját a kutya nem maradt árva, nem került menhelyre.

    A Paulaner Shop, és a Paulaner a kulturált és mértékletes alkoholfogyasztás elkötelezett híve. Kérjük, mindenki csak mértékkel fogyasszon szeszes italt!
    86 megtekintés
    Facebook | Paulaner Shop | Onlin Sörbolt
    Instagram | Paulaner Shop | Onlin Sörbolt
    Twitter | Paulaner Shop | Onlin Sörbolt
    LinkedIn_logo_fehér_kör.png

    MINTABOLT

    KAPCSOLAT

    HÍRLEVÉL

    2092 Budakeszi, Pátyi út 5.

    +36-50/117-8900

    Hétfő - Péntek: 9:00 - 13:00 és 15:00 - 19:00

    Szombat: 9:00 - 13:00

    Gut, Besser, Paulaner